Mathias P. Lauridsen

Az emberek könnyen kiismerik, legalábbis azt hiszik, hogy sikerül nekik. Mathias az a tipikus, illetve társadalmilag elismert férfi norma, aki imádja az alkoholt, dohányzik és hajkurássza a nőket - általában mindig mást és mást. Gyerekkorában is hasonló életmódot folytatott, a lányok terén viszont már abban az időszakban is válogatós volt. Igényes férfi, szereti maga a körül a tökéletes és szép dolgokat: bizonyára ezért nem engedi meg magának azt a luxust, hogy szegényebb, a társadalmi ranglétra legalján elhelyezkedő emberekkel barátkozzon. Meglehet, kicsit sznob, de a szíve a helyén van, mióta eszét tudja, ugyanis kifogásolhatatlan nevelésben részesült. Mellesleg, intelligens férfi, nem sorolhatjuk azok közé, akik csupán a külsőségekre hivatkoznak és ebből próbálnak meggazdagodni vagy céljaikat elérni. Imádja a munkáját, a családját... és természetesen magát. Nincs önbizalomhiánya, nem visszahúzódó, vagy félénk. Amit meg akar szerezni, azt meg is fogja.
Ami a már fentebb is említett vitathatatlanul magával ragadó külsőt illeti: a nők többsége belehabarodik. Nem csak a gleccserkék íriszek miatt, sőt még csak nem is a holló fekete tincsek jóvoltából. Inkább a magabiztosság... a kisugárzás... a sárm... olyasmik, amik velünk születnek és amiken nehezen változtathatunk. Amiknek hatalmuk van és amikkel Mathias élni szokott. A vékony borostával fedett áll, a széles vállak, a kidolgozott test már csak a körítés, vagy épp a cukormáz. Díszítőelemek, rásegítenek abban, hogy megvalósíthassa terveit és vágyait.

Mathias mindig is rajongott valamiért... vagy épp valakiért. Egy darabig istenítette, teljes erőbedobással foglalkozott vele, aztán ráunt. Ezért történt, hogy tíz évesen elkezdett úszni, aztán másfél év után felhagyott vele. Ezzel magyarázható, hogy tizenkét éves korában egy country dal meghallgatása után heves gitározhatnékja támadt, amit hét hónapon belül megunt. A szülei persze sosem szóltak bele a dolgaiba, még akkor sem, mikor már a lányokkal művelte ugyanezt. De mi az, amit befejezett és amit nem hagyott félbe? Nos, sikeresen leérettségizett és lediplomázott. Franciából és angolból felső fokú nyelvvizsgája van, továbbá kitűnően zongorázik és a főzéshez is ért némelyest, ami ugyebár ritka a férfiak körében. A country dalok máig is kedvencei közé tartoznak, azonban örök kedvence a Green Day, a Nickelback és egyéb egyáltalán-nem-country együttesek. Sokra tartja a színész Jason Statham-et (sokáig példaképe is volt), emellett imádja Natalie Portman filmjeit, már ami nem egy "nyálas romantikus film". Imádja New York-ot, valószínűleg ezért is maradt itt a szülei beleegyezése nélkül két vagy három évvel ezelőtt. Most már persze Mr és Mrs Lauridsen nem szólhat bele, mit és hogyan csinál, de akkoriban ez elég nagy port kavart Dániában a családjukban.

Emlékszem az olaszországi nyaralásunkra. Szikrázó napsütés, anyám és apám teljes erőbedobással próbálták egyenesben tartani a motorcsónakot, de a végén sikeresen összerázkódott minden belsőszervem - a belem nyilván a gyomrom köré tekeredtek - és a vízbe rókáztam. Apám ezerszer kért bocsánatot és én ezerszer mondtam el neki, hogy semmi baj. Tizenöt évesen az ember ilyesmin már csak nevet. Nem voltam mérges, nem dühöngtem, különben sem tehettek róla, hogy az az átkozott csónak nem engedelmeskedett nekik.
Azon a nyaraláson esett teherbe anyám másodjára. Normális esetben elborzadnék, ha belegondolok, hogy tizenöt év után újra belevág valaki a gyerek-projektbe, de mivel a szüleim mindketten húsz évesek voltak születésemkor, így természetesnek véltem, hogy harmincöt évesen még egyszer próbálkoznak. Sikerült nekik. Bart a mai napig nem érte el azt a szintet, hogy érettnek nevezhessem, de nem is várom el az ilyesmit egy tíz éves gyerektől. Jézusom, már azt sem tudom, hogy néz ki! Ha jól számolok, egy éve, hogy nem láttam. Két évvel ezelőtt jöttem New York-ba és egyetlen egyszer látogattak meg. Mostanra már ott tartok, hogy a szüleim nem hiányoznak, csak Bart. Bart rendes kiskölyök, sosem volt akkora tapló öcs, mint ahogy arra számítottam régebben, a születése előtt.
Felkönyökölök most a bárpultra és üveges tekintettel meredek a túloldalon lévő szőke cicababára, aki kéjesen nyalogatja és harapdálja alsó ajkát már vagy fél órája. Kétségtelen, hogy mióta betettem ide a lábamat, azóta rám van kattanva. Kedvem lenne elkapni egy körre és olyan éjszakában részesíteni, mint az keveseknek adatik meg, de félő, hogy rosszul lennék és az összes alkoholt, amit benyakaltam, ráhánynám a csajra. Inkább csak dülöngélek még itt egy darabig és merengek az életemen.
Emlékszem a gimire. Emlékszem Patrisha-ra: a gesztenye színű tincsekre, az olajzöld szemekre és a meggyszínű ajkakra. Igazi szakértő volt az ágyban és tudta, mi a jó nekem. Emlékszem, mennyit romlott a tanulmányi átlaga, amíg velem volt, sőt arra is, hogy az anyja egyszer felpofozott, miután egy buliba az ő beleegyezése nélkül vittem el. Dereng valamelyest az arca is... az a rémült tekintet, ami akkor ült ki vonásaira, mikor rajtakapott engem és a nővérét a szobájában. Michelle... Michelle a szöges ellentéte volt: egy vadmacska, szinte széttépett a dunnák közt. Azt sem fogom soha elfelejteni, hogy Tish eztán Dean vállán vigasztalódott... Az első szerelmem a legjobb haverommal járt össze az eset után és onnantól fogva kicsit másként viszonyultam a nőkhöz.
Nagyokat pislogok, a szöszi hozzám hajol, mélyen dekoltált felsője betekintetést enged kerek mellei közé, mire kajánul elvigyorodok és méregzöld íriszeibe fúrom gleccserkék tekintetemet. Kihívóan megemeli bal szemöldökét, mintha csak azt mondaná, "na mi lesz már?". Várj csak, szépségem, várd ki a végét!
Nosztalgiám nem ér véget, kíméletlenül idézem fel elmémbe a pillanatot, mikor apám először arcon vágott, amiért részegen mentem haza. Itt lebegnek lelki szemeim előtt a képek, ahogy anyám a fotelben görnyed, vállait zokogás rázza és halkan suttogja, hogy csalódott bennem. Lehet, hogy épp ezért akarták, hogy eljöjjek ide... épp ezért jöttünk New York-ba. A repülőúton nem szóltunk egymáshoz, csupán Bart villantott rám néha egy-egy kedves mosolyt. És mi volt utána? Megérkeztünk. Pár hónap és megszerettem a várost. Pár hónap múlva már nem akartam visszamenni Dániába.
A csaj a kezemért nyúl, finoman cirógatja kézfejemen a bütyköket és elmosolyodik. Nagyot sóhajtok, megragadom csuklóját és az egyik mosdó felé vonszolom. Érzem, ahogy kérés nélkül hátamnak feszül, hogy véletlenül se rántsa magával a táncoló-vonagló tömeg. Minden porcikája értem remeg, mindenével engem akar. Ma este megkaphat, remélem megtisztelve érzi magát.