Zackary Balston ~ Take it easy, man!

Nos... ez nem lesz egyszerű.  Már csak azért sem, mert az egyik kedvenc elfoglaltságom, hogy a külvilág számára másnak adom magam, mint ami vagyok, már csak azért is, mert így senki sem kerülhet elég közel, révén, hogy nem ismer, és így megbántani sem tud igazán. Hogy miért tettem hozzá azt, hogy igazán? Mert, mint az köztudott, minden tervnek vannak buktatói, és hát... igen, ez sem tökéletes, bizony itt is volt kivétel, de erről majd később, arra kértél, hogy most magamról meséljek, amit mondjuk utálok, de ha már itt vagyunk, essünk túl rajta, és ne térjünk el a témától, ha már egyszer belekezdtem! Na szóval, ott tartottam, hogy imádok átverni másokat, az embereket ugyanis annyira egyszerű az orruknál fogva vezetni, hogy az valami hihetetlen. Plusz, amit már mondtam is, így a legkevésbé sem kerülhet hozzád közel senki sem, és így ártani sem tud senki. Hogy ez honnan van? Erre is rá fogok térni, csak nyugi. Szóval, igen, a színészkedés már igencsak bennem van, és ahogy eddig észrevettem, nem is megy rosszul, ugyanis mindig mindenkit befűztem, akiket csak akartam, szóval végül is sikeresnek mondhatom ezt a tulajdonságomat. Ami viszont ironikus, az az, hogy emellett meg szabad szájú vagyok, és én bizony kimondom, ami zavar. Másokkal kapcsolatban meglehetősen őszinte embernek tartom magam, ami mindössze addig tart, míg magamról nem kell beszélnem, ami (igen jól emlékszel, már mondtam) nem a kedvenc elfoglaltságom, szóval tessék örülni, hogy most kivételt teszek, mert több ilyen bizony nem lesz. No, mit mondhatnék még... nem igazán engedek közel magamhoz másokat, bár ez gondolom eddig is egyértelmű volt. Eddig az ágyamnál tovább senki sem jutott mélyebbre, legalábbis eddig nem hittem, de már megint erről beszélek. Mi még? Kicsit beképzeltnek tart néha a környezetem. Na jó, igazából elég gyakran, de nem értem az okát. Viszont az a kevés haverom, akik még vannak, azt mondják jó arc is vagyok, poénkodós, és jól megy a csajozás. Így már érthető, miért haverkodnak velem, mi? Na mindegy, essen némi szó akkor már a külsőmről is, nem? De! Barna hajam van, barna szemekkel párosítva, de nem, a bőröm biza nem barna, megnyugtatlak. Nem, mintha azzal bármi bajom lenne! Na, de legyen ennyi elég, következő kérdés?

Imádom New Yorkot! Na nem a zsúfoltságot, hanem ezt a folyamatosan pezsgő életet az egész városban. Az itteniek aztán tényleg nem szutykolnak olyasmivel, hogy alvás. Az itt a gyengék sportja, és pontosan ez az, ami nekem is kell. Sosem voltam az az egyhelyben ücsörgős fajta, inkább le-fel járkáltam még akkor is, amikor semmi dolgom nem volt. Hiába, nem tudok nyugton maradni, ha épp nincs semmi gáz, akkor keresek magamnak. Szeretem a konfliktushelyzeteket, ott legalább kiadhatok magamból mindent. De most mond, hogy nem vagyok teljesen igazságos! Na ugye! Meg itt mindent megtalálok, amit imádok. Csajok, bulik, pénz. Anora. Na mindegy, megint elkalandoztam. Tehát, amiket szeretek: haverok, buli, fanta! Meg a rap zene, de minden mennyiségben. Na jó, hip hop is jöhet, az amcsik jól nyomják. Szóval... a lényeg, hogy pörögjön az élet, és ne legyen megállás!

Na, hol kezdjem? Mondjuk az elején, azt hiszem az lesz a legjobb. 22 évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot, itt a nagyszerű New York városában. Ám ellenben a nagyvárosi élettel, nem igazán a felső tízezret bővítettem, ami a létszámot illeti. Nem volt gazdag családom, édesanyám egyedül nevelt, apám ugyanis elhagyta, amikor megtudta, hogy a mutter terhes velem. Könnyű valakit gerincre vágni, de gondoskodni róla már nem annyira. Szóval... anya magára maradt. De nem költözött el. Reménykedve itt maradt, New Yorkban, pedig akkor még nem sejtette, hogy ez csak rosszabb lesz. Amikor iskolás lettem, összeállt egy rohadékkal, aki rendes fazonnak tűnt elsőre, meg persze pénze is akadt, csak hát, mint minden nyakkendősnek, neki is voltak defektjei. Miért pont ő lett volna a kivétel, nem? Erőszakoskodott anyámmal, többször is. De persze ő semmit nem szólt. Szükségünk volt a pénzre, és őt amúgy sem érdekelte soha, mi van vele, csak az, hogy velem mi van. Márpedig ő nekem mindig a legjobbat akarta. Magát hibáztatta azért, hogy apa elment. Szerinte, nem volt elég megértő, és türelmesebbnek kellett volna lennie apámhoz. Szerintem ez hülyeség, de persze ezt hiába mondtam neki. Azért se rakta ki annak a szemétnek a szűrét, amikor pedig már magam is a szemtanúja voltam, hogy megüti, csak mert nem akart épp kamatyolni vele, már én sem bírtam. Akkor voltam 16, épp elkezdtem a középsulit, és bizony elegem lett abból, hogy az egyetlen személyt, aki igazán, feltétel nélkül szeret, szenvedni látom. Szóval elbeszélgettem egy kicsit azzal a mocsokkal. Tudni kell, hogy már akkor is elég érdekes... "barátaim" voltak a suliban, és így könnyedén hozzászokik az ember, hogyan védje magát. A hogyan mellett pedig mindig ott van a "mivel"  is. Egy baseball ütő máris jobb belátásra bírta. Még aznap lelépett. Nem hívott zsarukat. Gondolom a balhé neki sem hiányzott, hiszen akkor be kellett volna ismernie a bántalmazást is, amihez már nyilván nem fűlött az a sárga foga. Persze, ettől még az életünk nem lett jobb, de még életemben nem láttam addig olyan felszabadultnak anyámat. Végre mosolygott, annyit, mint még soha. Ráadásul még akkor sem haragudott meg, amikor elmondtam neki, mi történt. Pedig én aztán még ezt leszámítva sem vagyok egy mintafiú. Összetűzések más gyerekekkel, és igen... fiatalkori ismerkedés közelről a lányokkal. A tanárok azt mondták, gondok vannak az indulataimmal, és hogy szerintük a viselkedésemmel nehezen illeszkedem be a közösségbe, csak épp azt nézték be, hogy én, ellentétben másokkal, nem is akartam beilleszkedni. Örültem, hogy az lehetek, aki vagyok, ugyanakkor kezdtem rájönni, hogy mindegy, kinek, vagy milyennek mutatom magam, azt mások el is fogják hinni, és így bizony nem nehéz átverni másokat. Ez pedig nem csak a haverokra, vagy az osztálytársaimra volt igaz, de még a felnőttekre is. Olyan könnyen kezdtem kamuzni, hogy még a tanáraimat is sikerült átvágnom, nem is csak egy ízben. na persze ez sem mentett meg mindig. A balhék miatt így is többször ki akartak csapni, de azért végül is sikerült elvégeznem a sulit. Csak hát, mint minden embert, az évek engem is megváltoztattak. Pontosabban valaki. Ugyanis ekkor találkoztam Anorával. Akkor még nem tartottam fontos kapcsolatnak, bár azzal már akkor tisztában voltam, hogy vele volt a leghosszabb kapcsolatom, ami viszont több is volt a szexnél. Ő tudta meg rólam a legtöbbet, hiába tettem meg mindent, hogy ez ne így legyen, ő mintha mindig belém látott volna. Egy fiatal lány, akit féltett tőlem az apja, bár így visszagondolva, nem igazán tudom hibáztatni emiatt. Egy bulizós, csajozós srác, aki valószínűleg csak azért van az ő szeme fényével, mert az gazdag családban él. Pedig a pénz soha nem érdekelt, talán a múltamból kifolyólag sem. Nem ezért kedveltem Anorát. Benne van valami... különleges. Nem tudom, megmagyarázni, mi, de talán ez az, ami visszahívott New Yorkba. Hiába fizetett le az apja, nem tudom kiverni a fejemből. Mindig feldereng előttem az arca, a mosolya. Hiába próbáltam felejteni, megtalálni a saját életem, dolgozgattam, segítettem anyámnak. Még a pénzt is nekiadtam, amit Nora apja adott, hogy lekopjak. Mocsok dolog volt így eltűnnöm mellőle, tudom. De az összeg elég volt, hogy elvegye az eszem. A tudat, hogy ezzel valamit visszafizethetek a mutternek, elég volt, hogy elfogadjam. Szóval, leléptem. Kicsit visszavettem az addigi életmódomból. Nem mutattam magam a bulikirálynak, bár a haverokkal összejöttünk még párszor. Néha hozzá is segítettek egy kis plusz pénzhez ilyen-olyan módon, bizonyos szerek árulásával, közvetítésével. De ez persze csúnya dolog, meg a dílerkedés nem is az én világom, szóval ezt inkább rájuk hagyom. ami engem most sokkal jobban foglalkoztat, hogy vajon van-e esélyem egy 2. próbára, vagy, hogy sikerül-e visszabájolognom magam Nora kegyeibe, de nagyon remélem, hogy nem koptat le, mert nem bírom tovább. Fel kell keresnem, legalább azért, hogy magamban tisztázzam a dolgokat őt illetően, mert most baromira össze vagyok zavarodva, de persze erről ő már nem tudhat. Mivel pedig tudjátok a sikereim a színészkedésben, meg a megjátszásban, nem is fogja. Vagy már tudta?Na ez most mindegy. Ennyi lett volna az én sztorim. Érdekesnek találhatod, hogy ilyen múlttal ilyen felpörgött vagyok, de hát, minek leállni? Egyszer élünk nem? Akárhogy is legyen, ezt a mesélést abbahagytam, ez már így is több, mint amit eddig egész életemben magamról mondtam. Ráadásul őszintén. Pfuj!