Dean Shepherd ~ My first kiss went a little like this *KISS* and this *KISS*

Egyesek szerint lobbanékony vagyok.
Dúvad.
Hamar lángra lobbanok, és olyankor nincs megállás. Törtetek előre, és még a három versus egy kocsmaverekedésbe is fejest ugrok, vakon. Előttem nem áll meg az, aki felbőszített. Ha sikerül, agyba-főbe agyabugyálom, ha nem: hát akkor futás.
Bártulajdonosként meg kellett tanulnom azt, hogy jópofát vágjak a szerencsétlen vendégekhez. Ilyenkor van az, hogy intem a kidobó embert, és a többit elintézik négyszemközt. Jobbára.
Van, amikor én paterolom ki a kellemetlenkedő delikvenst.
Személyiségemre visszaugorva: képes vagyok romantikusan szeretni. Sophiával kipróbáltam, milyen az, ha bódultan szerelmes az ember. Ilyenkor se kép, se hang: csak a rózsaszín köd, és a csillivilli kis Cupidók felhőcskéje.
Nincsenek gátlásaim, csak nagyon kevés; azaz képes vagyok anyaszült meztelenül flangálni az utcán, ha arra támad kedvem.
Lobbanékonyságomból adódóan fegyverengedéllyel tartok magamnál otthon egy csinos puskát, amit nem félek használni, ha esetleg valaki eltévesztené a házszámot, és ne adj’ Isten, az ingóságaimra azt hiszi, hogy a nagyi bútorai, és el lehet vinni őket szépen sorban. Kilyuggatom a bőrét kegyetlenül, ha mondjuk hozzáér a kristálypoharaimhoz. Azért ölni vagyok képes.
Falom a nőket, ha lehet így fogalmazni; bár az utóbbi pár hónapban igencsak letört a lelkesedésem, és inkább lanyhán a pultot pucolgatom a bárban, és csendben szenvedek.
Szókimondó típus vagyok: ami a szívemen, az a számon. Gyakran meg is akarnak érte kopasztani.
Kicsiként is megmondtam már, mit gondolok a nagyvilágról. Más kérdés persze, hogy akkor megcsipkedték a pofimat, és betudták naiv gyerekkori nyíltságomnak. Ha most elmondom, hogy ez és ez zavar, akkor vagy elküldenek melegebb éghajlatra, vagy jót röhögnek, és leintenek.
Könnyek elkap a hév, beduzzogok, és nehezen lehet kiengesztelni. Személy szerint ez aranyos adottság, mert állítólag imádnivaló képem van, ha duzzogok.
És a hátam mögött felfújt hólyagnak titulálnak.
Gyűlölöm, ha a hátam mögött lefitymálják a báromat, az én kicsi kincsemet; és azért se csóválom a farkamat, ha a szemembe mosolyognak, és a hátamba kést állítanak.
Szóval: ha jót akarsz magadnak, légy őszinte!

A kinézetemet nem igazán merem firtatni.
185 cm magas, szép szál legény vagyok, és a magam harmincnégy évével kicsit idősebbnek is nézek ki a koromnál. Csak egészen kicsikét.
Az arcom lefelé keskenyülő, az állam pedig markánsan szögletes. Az ajkaim állítólag izgatóan dúsak, néha megpirosodnak, ha olyat iszom, vagy csókra vágyom szerencsétlen magányomban.
A bőrömön halvány borosta ütközik ki, de a jó oldalán élek, így csak kétnaponta gyalulom le.
A hajam színe barnás-szőke, a szememé pedig zöld, néhanapján zöldes-barna; függ attól, hogyan éri napfény.
Könnyen lebarnulok, szóval egy napos, a forró napsugarakon való gyaloglás után ropogós barnára sülök, ami gyakran egy hétig is megmarad alapvető színemként.
Alapjáraton a bőröm fehéres-rózsaszínes, az anyajegyeim pedig izzó neonlámpákként virítanak rajta, a hegekkel együtt, amit az évek véstek a testemre és az arcomra.
Az államon, ha jól megfigyeli az ember, találhat egy majdhogynem függőleges, nagyjából két centi hosszú heget, amit akkor szereztem, mikor hároméves koromban ugrottam egy triplaluccot a mászókáról.
Azóta is emlegetve van az az eset haveri körökben.
Szálkás izomzattal rendelkezem, amit passzos pólóval és farmerrel hangsúlyozok ki. Ha olyan a kedvem, inget is kapok magamra, időjárástól függetlenül.
Elhagyhatatlan bakancsot hordok, de ha a bárban nagyon kukacoskodnak az alkalmazottaim, hogy véletlenül rá találok taposni a tappancsaikra, akkor huzamosabb ideig kitartok a sportcipő mellett is; a fűzőt katonásan a talpam alá gyűrve, a talpbetétemhez.
Bőrkarkötő feszül a csuklómon, a közepén finom csiszolású üveggolyó, mely tigrisszemet ábrázol. A gyűrűsujjamon pedig nemesacél gyűrű apró kristály gyönggyel.
Ékszerek terén nem vagyok eleresztve, és nem is nagyon válogatok. Gyűrűs és karkötős vagyok, de nélkülözhetetlen tartozékom egy vékony ezüstkereszt, és nem keresztyén mivoltomat hirdetendő: olyan pogány vagyok, hogy Koppány is megnyalná mind a tíz ujját tőle.

A zenei ízlésem hagy némi kivetnivalót maga után.
Nem vagyok egy született rocker, de elhallgatom például az alternative rockot is. Talán a christian rock is jöhet; csupa mai zenestílus, fiatalos, pörgős, és leírja mindazt, amit a világ iránt érzek.
Kedvenc bandának talán a Nickelbacket emelhetném ki, ugyanis libabőrös vagyok Chad Kroeger hangjától. A karcos hajladozásai teljesen levesznek a lábamról.
Talán a Skillet még az, amitől ihletet kapok egy-egy bártakarításhoz. A zsebes zenemasinámat Skillettel tömtem tele, és természetesen Nickelbackkel. Mindkét énekes hangjától bódulásszerű állapotba kerülök, és ilyenkor gépiesen takarítok, hatvanszor lepucolom a már fényesen tisztára nyalt pultot, és még hatszor felmosom a padlót.
Kedvenc tevékenységként a rajzolást és a gitározást jelölném meg kezdetnek. Imádok rajzolni, kirajzolom magamból a világfájdalmamat.
A Sophiával való szakításom megviselte a lelkemet, és rajzolással gyógyítottam önmagamat. Érdemes kipróbálni, jobb, mint a csoportterápia vagy a dilidoki.
Amikor van egy csöpp szabadidőm, és a vendégek nem özönlik el a báromat, kiülök az egyik bárszékre, és előveszem a gitáromat. Többnyire feldolgozásokat adok elő, bár az ujjaim néha sajátos táncra perdülnek, és mire észbe kapok, már egy saját dallamot játszok.
Mikor még dagonyáztam az önsajnálatban, és próbáltam partra vergődni, folyton csak szerelmes dalokat hallgattam, és macsóság ide vagy oda, szégyenszemre sírtam. Sokszor azon kaptam magam, hogy a húrok megnedvesedtek a potyogó könnyeimtől, és az ujjaimat véresre gitároztam.
Azóta rászoktam a ragtapasz csodás igénybevételére.
Tudtátok, hogy a Slipknot annyira nem is durva együttes? Egyetlen olyan, világfájdalmasan szerelmes dalt ismerek tőlük, amitől könnyekre fakadtam.
Azt hallgattam rongyosra, és amikor már kellően erősnek éreztem magam hozzá, el is játszottam.
A Snuff, ugye? Gyönyörű szám, és ha nem bőgtem el magam rajta vagy hússzor, akkor egyszer sem.

A kansasi Ottawában születtem, 1979 februárjában, tizenkettedikén.
A családom egyszerű család volt, mégis sok pénzünk volt. Apám is bártulajdonos volt, sztriptízbártulajdonos, és gyakran bent felejtődött, amikor egy-egy csinos csajszi vonaglott a színpadon.
Mikor még gyerek voltam, nem fogtam fel, anyám miért sír minden este.
Tízéves koromban elvált szülők gyermekévé lettem, és büszke is voltam rá.
Végre megszabadultam apámtól; anyám kisimult, én pedig nyugodtan aludhattam minden este.
Egyke gyerekként mindent megkaptam. Marvel-képregények, robbanós cukorka, újdonat ruhák, miegymás.
Nem kellett osztoznom a vagyonon a húgommal vagy az öcsémmel, netán a nővéremmel vagy a bátyámmal.
Szó szerint mindent megkaptam, amire csak kinyitottam a számat.
Miután anyám egyedülálló lett, és apám kilépett a képből, egy ideig ugyan depressziós volt a család, de én, mint önálló Nap, beragyogtam mindent, és anyám hamar kilábalt a dagonyából.
Az óvodát eleve kihagytam, beteges korszakom miatt, mikor két hetente összeszedtem valami nyavalyát, és három hétig lázasan nyomtam az ágyat; az iskolát pedig év vesztesen kezdtem. Az első két osztályt burokban töltöttem: senki nem szólt hozzám, és én voltam a számkivetett, akinek nincs apja, akinek sok pénze van, aki mindent megkap, aki naponta új képregényt olvashat.
Hamar rájöttem, hogy nem szabad kérkedni a vagyonunkkal, és lássanak csodát: harmadik osztályban lettek barátaim.
Brillíroztam, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Minden osztályt jelesre végeztem el, és nyolcadik évvégén felvettek a helyi neves gimnáziumba.
És jöttek a züllési korszakaim. Mikor vedeltem, csajoztam ezerrel.
Tizenöt éves koromban elvesztettem a szüzességemet, és élveztem is. Még nem tudtam, mi az a nemi élet, szerelemből szeretkezni, de mégis élveztem, ahogy a vágytól szinte elbódulok, és az érzékeim kiéleződnek.
Egymás után váltottam a csajaimat, és mire elvégeztem a gimnáziumot, én voltam a suli hírhedt Don Juanja.
Mindent kipróbáltam. Még a tiltott gyümölcsöt is. Az volt a legvonzóbb dolog, amit valaha is átéltem.
A férfiak masszív teste, ahogy alattam feszül; az izmok értékes kidomborodásai; ahogy az izzadság végiggurul a testükön.
Ma is kiver a víz, ha arra az időszakra gondolok. Nem tölt el büszkeséggel, hogy mindkét nemmel próbálkoztam már, de az alkohol rossz hatással van rám, hiába vagyok bártulaj.
És akkor jött Sophia. Természetesen ezekről a kalandjaimról nem tud.
A gazdag, rivaldafényben tündöklő szépséges madonna.
Szerelem volt első látásra.
Ahogy betért a bárba, és leitta magát. Meghívtam magamhoz, reggelit kapott, ebédet, és később vacsorát. Nem vagyok egy kiköpött Gordon Ramsay, szóval nem a főzőtudományommal nyűgöztem le, gondolom.
Hosszú ideig együtt voltunk, és sosem éreztem magam felszabadultabbnak, mint akkor.
Az első két hónap után azonban jöttek a kellemetlenségek. A feketeleves, a rossz hírek, gyászos korszak, és a többi.
Nem bírtam a paparazzik éles visongásait. A kotnyeleskedéseiket.
Ha megláttam egy kamerát, nyüszítve bújtam Sophia mögé, és sírva könyörögtem, hogy menjünk onnan, vagy agyérgörcsöt kapok.
Gyűlöltem a szereplést, gyűlöltem az újságokban feltűnni, mint „Sophia Stewart pasija”.
Meguntam, hogy folyton szerepelek, és inkább kimondtam a boldogtalanító nemet. Azóta is gyötör a gondolat, hogy kiadtam a lány útját, és talán az óta is vagyok impotens.
Vagyis… Ahhoz hasonló. Nem tudok már a testi élvezetekre gondolni, inkább csak törődötten vezetem a kiválóan szuperáló báromat, törölgetem a pultot, és kiszolgálom a klienseket.
Illetve… A testi örömöket keresem, de nem akarok hosszú távú kapcsolatot. Futó kalandok, a nők nem hagynak bennem mély nyomot, és gyógyulok.
Nem érzek szégyent, nem érzem fontosnak ezt. Megvagyok nélküle, köszönöm szépen.
Sophiához sem akarok visszamenni, mert az pofátlanság lenne. Kidobom szégyenszemre, egy gazdagot, a saját kis madárfészkemből, és még könyörögjem vissza magát a kegyeibe?
Létezik férfiúi büszkeség is a világon, kérem szépen.
Megvagyok egyedül, örök agglegényként. És majd, ha jön valami Arra Érdemes, akkor esetleg beszélhetünk a szerelemről.
De addig nem.