Amanda McAdams

Néha kicsit…nehéz eset vagyok. Ha rám néz valaki, akkor egyből egy Barbie babát vagy egy plázacicát vár el. Na, ezt lehet elfelejteni! Ha kell, kinyitom a számat, ha kell be is tudom fogni. Nehezen, de be tudom fogni. Szeretem kimondani a véleményemet. Kemény csajnak mondanám magam, mert nem vagyok egy puhány lányka, aki a legkisebb bajtól vagy kosztól megijed. Lazán kezelem az életet, nem nagyon szoktam gondolkodni a holnapon. A jelennek élek, próbálok minden lehetőséget kihasználni, persze ezzel másoknak ártani nem akarok. Akik közel állnak hozzám, csak azok ismernek igazán. Idegeneket nem szeretek közel engedni magamhoz, mert nem tudhatom, hogy kiben bízhatok. A szeretteimet próbálom óvni mindentől, de mivel nem vagyok Superman, ezért erre még én sem vagyok képes. Néha kicsit forrófejű vagyok, előbb cselekszem, aztán gondolkodom, de általában el szoktak fogadni olyannak, amilyen vagyok. Ha nem, akkor így jártak. Egyesek szerint kicsit fura vagyok. Cicababának néznének, de agyvérzést kapok tőlük. Megesik, hogy kissé agresszív vagyok, de akadnak olyan emberek az életemben, akiket másképpen kicsit nehéz lenne elviselni.
Kiskoromban fiús voltam inkább, mint lányos. Már akkor sem szerettem a rózsaszín dolgokat, sem a hercegnőket. Jártam karatézni is és talán ezért szeretek előszeretettel seggbe rúgni néhány embert, aki megérdemli.
Ha jó kedvemben kapsz el, akkor értékelem a poénokat, amiket alapjában véve szeretek, de ha egy rossz viccet elsütsz a közelemben, akkor a söröd lehet, hogy rajtad fog landolni.
Sosem voltam az érzelmek mestere, nem igazán találtam még olyat, aki elviselne. De jobb is így. Nem ismernek meg annyira, nem leszek sebezhető, még, ha az is az ára, hogy nyugdíjas éveimet is – amik szerencsére jó messze vannak – egyedül fogom majd tölteni.

Nem vagyok egy égi meszelő a magam 165 centijével, de pont elég arra, hogy megfejeljelek, ha belém kötsz. Alkatom nőies, de kicsit sportos, ami az edzéseknek köszönhető.
Arcomra sokan azt mondják, hogy babás, ami talán a nagy kék szemeimnek köszönhető. Vállig érő szőke hajamat általában kiengedve hordom, csak néha fogom össze munkához. Frufrum alól tengerkék szemeim foglalnak helyet, aminek már köszönhetek néhány egyéjszakás kalandot.
Öltözködésemre adok, nem szeretek csöves cuccokban járkálni. Viszont irtózom a rózsaszín miniszoknyáktól és a falatnyi felsőktől. Ha már nő vagyok, akkor az látszódjon is, ne csak papíron lehessen olvasni. Azért nem öltözködöm úgy, mint egy k.rva…nem rakom a kirakatba, ami nem eladó. Sminkelni nem nagyon szoktam. A vakolat csak elfedné az igazságot, nem pedig javítana rajta. A smink felesleges és pénzkidobás.
Nem igazán hordok ékszereket, maximum gyűrűt vagy karkötőt, de az ilyen nagyobb, csicsás nyakláncokat nem szeretem. Nincs piercingem, se fülbevalóm, viszont tetoválásom igen. Ne egy egész alkarnyi színes sárkányra vagy ilyesmire gondolj. Egy aprócska végtelen jel van csupán a csuklómon. Nincs különösebb jelentősége, csak megtetszett és a tizennyolcadik szülinapomon meg is csináltattam.

Hmm, hogy miket is szeretek? Hát, kezdjük a munkámmal. Nem egy leányálom, de én szeretem. Azért is, mert jó, és azért is, mert van és nem kell az utcán csöveznem vagy anyáméknál laknom. Aztán például szeretem még a jó zenét. Kedvencem az ACDC, de még jöhet a country meg esetleg a reggae is. Az ilyen Justin Bieber-féléktől kiráz a hideg. Ha valaki ezt nevezi zenének, akkor az jó messzire kerüljön el. Mivel közel állok a zenéhez, ezért hobbim az éneklés. Úgy valahogy önmagam lehetek. Kevesen néznék ki belőlem, hogy egy ilyen lány szereti a művészeteket, de a zene az valahogy mégiscsak más, mint a többi művészeti ág. A zenében mindenki megtalálja önmagát. Még én is. Leginkább úgy szeretek énekelni, ha Dean kísér gitáron. Nem rossz a pali…
A harcművészetek régen egészen a szívemhez voltak nőve. Jók voltak a stressz levezetésére meg csak szimplán jól esett egy-két ember seggét szétrúgni néha és nem kímélni őket.
Szabadidőmben nagyokat szoktam sétálni a parkban vagy otthon nyomom az Xbox-ot, mikor hogy esik éppen jobban.
Régen kész állatkertet tartottam otthon anyáméknál. Volt négy kutyánk, három tengerimalacunk, két hörcsögünk és öt teknősünk. A megszállottja vagyok az állatoknak egészen a mai napig, de most csak egy kutyát tartok otthon. Abban a kis lakásban néha még ez az egy is soknak tűnik, de semmi pénzért nem válnék meg Barney-tól. Ő az én kis huskym.
Szívesen járok el bulizni, amivel - szerintem - az én korosztályom nagy része így van. Néha jól esik a kikapcsolódás és a kiszakadás a hétköznapi körforgásból. Nem kell semmire sem koncentrálni, csak jól kell érezni magunkat, ami nem olyan nehéz, ha jó a társaság.
Szeretek szombatonként este otthon ülni és megnézni egy filmet, amiben éppen a kedvenc férfi színészem játszik. Jó kis szombat esti program egy férfi látványában gyönyörködni. Bár, jobban örülnék, ha nem a tévén keresztül látnám, hanem az ágyamban várna…

Megszülettem, iskolába jártam, elköltöztem anyáméktól, elkezdtem dolgozni, stb…a megszokott sablon szöveg, ugye? Utálod? Én is. Olyan semmitmondó. Unalmas és megszokott.
Sokféle munkát kipróbáltam, de Dean bárjából nem dobtak ki egyedül. Mindig az volt a panasz, hogy kicsit…erőszakos vagyok a vendégekkel. Azóta próbálom már magam visszafogni, de ha végigtaperolnak naponta többször is, ne várják el, hogy mosolyogva fogom hagyni. Sok részeg paraszt mocskos keze ne tévedjen csak véletlenül sem rám. Sok kocsmából kirúgtak, de valahogy nem izgatott. Mindig találtam újat és jobbat. Aztán betévedtem Dean bárjába. Elegáns volt, nem nekem való. Egyértelműen nem nekem való… De kellett a munka és volt egy megüresedett állás. Le is csaptam rá. Gondoltam, hogy ilyen helyről hamar ki fognak paterolni, de nem így lett. Ez nem volt tele koszos, büdös, részeg tahókkal, így én sem voltam olyan forrófejű a vendégekkel. Sokkal jobb volt, mint az eddigi bármelyik munkahelyem. Már elég régóta dolgozom itt. Nem is számolom mióta. Megszerettem a helyet, nagyon is. Elég jó kapcsolatokat sikerült kialakítanom ott, azt hiszem. Lett egy stabil fizetésem, munkahelyem és a főnököm sem egy szőrösszívű paraszt volt, mint az eddigiek. Bírtam Dean-t. Egy nap viszont elég furcsa kijelentéssel jött felém. Spicces lehetett. Spicces? Be volt b*szva, mint állat, az tuti. Szegényt, sajnáltam is utólag, hogy majdnem elveszítette a fél veséjét, de megérdemelte…
Fogalmam sincs, hogy mit ivott. Gondolom whiskyt vagy valami más jó erőset. Ráadásul nem is keveset. Éreztem rajta az alkoholt, már a szeme sem állt jól. Nem tudtam, hogy ilyen állapotban mit akarhat tőlem. Nem is akartam így beszélgetni vele, inkább már mentem volna haza, hisz már zárás után voltunk bőven. Már minden cuccomat összekészítettem, indulásra készen voltam, amikor úgy érezte, hogy feltétlen szükséges mondania valamit. Nem akartam így társalogni vele, de nagyon erősködött. Részeg emberrel nem nyerő ellenkezni, szóval hagytam, hadd mondja a magáét. Csöppet lesokkolt az, amit mondott. Idézem: -Mandy, tudod…amolyan…est a húgom, nappal d.gom típusú lány vagy. Meglepett, nem tagadom, ezért is rúgtam le egyből valószínűleg a fél veséjét, aztán otthagytam, hadd fetrengjen csak a földön, majd kijózanodik.
Másnap kicsit morcosan mentem be dolgozni, de látszólag ő is próbált úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, meg én is. Azért persze ott ficánkolt a gondolat a fejemben, hogy az előző munkahelyeimen is voltak rossz tapasztalataim, erre most a főnököm is közölt velem egy ilyet…