Anora Blake

Hát mivel is kezdjem? Itt vagyok én, aki a 172 cm-el valószínűleg nem a világ legnagyobb embere. Ugye tudod, hogy a hölgyek súlyát nem illik megkérdezni? Na, jó, neked persze válaszolok, 52 kg vagyok, szerintem ez teljesen átlagos, vagy legalábbis arányos. Igen, jól látod, hogy festet, szőke vagyok, de először volt barna, aztán vörös, és rá untam, szóval szőke lettem. Ez eddig a legjobb, szóval biztosan marad! Zöld szemem van, és nem kell aggódni, mivel ez zöld is marad. Szeretek divatosan öltözni, és ez azt is jelenti, hogy hajlandó vagyok egy napot magas sarkúban eltölteni. Jó, azért díjat nem kérek érte, de biztosan van, aki most hülye libának néz. Pedig, biztosíthatok mindenkit, hogy nem vagyok az. Hajam kerekítve: a hátam közepéig ér! Semmi jónak elrontója nem vagyok, ahogy éppen kedvem van, úgy hordom: lófarokban; feltűzve; két copfban; kibontva; vasalva; göndörítve! Na, de ennyi elég is volt a külső dolgokról. Milyen vagyok én? Hallgatagnak nem mondanám magam, de azért nagy szám sincs. A véleményemet általában magamban tartom, nem osztom meg senkivel sem, bizalmatlan vagyok. Hogy miért, azt nem tudom. Gyerekkorom óta szinte egyedül vagyok, ebből adódik, hogy mindent magam oldok meg, ha nem életbe vágó a dolog, akkor nem kérek segítséget.

Zenék... Ha lenne, időm sokat hallgatnám a kedvenc bandám dalait. De mivel nincsen, nem igazán tehetem meg. Rock, pop, még a metál is belefér. Persze a kedvenc bandámat senkiért nem cserélném le, mondhatni hűséges típus vagyok! Mikor még kisebb voltam nagyon aktívan sportoltam: kosár, és keleti harcművészetek. Ezek mára már nagyon távol állnak tőlem, ami nem is meglepő, sokat változtam az óta. Azt hiszem, jól tudok főzni. Mostanában magam csinálom, és mivel még itt vagyok, bátran mondhatom nem halálos. Jó kis unaloműzés. Szeretek itt élni New Yorkba, mert szeretem a nyüzsgést. Meg természetesen az embereket, hogy minden elérhető távolságban van, szóval mindent szeretek itt. Na, jó, azt hogy este nem merek sikátorba sétálgatni, az nem véletlen. Mint minden hol itt is vannak sötét emberek, rossz irányba haladó fiatalok. Sőt, az se segít, hogy egy nagyvárosban, mint pl. New Yorkba sokkal több ilyen ember van. De semmi nem lehet hibátlan. Nem tervezem, hogy elmegyek innen, legalábbis huzamosabb időre biztosan nem. Még az is lehet, ha elmennék, honvágyam lenne, attól függetlenül, hogy nem itt születtem, viszont, itt éltem le fél életemet, imádom ezt a várost.

1993. június 18.-án születtem Párizs egyik magánklinikáján. Császármetszéssel jöttem világra, legalábbis azt mondták. Én nem ítélkezhetek, mindössze csak annyit mondhatok, hogy a szüleim mindent megtettek azért, hogy mindenem meg legyen. Még akkor is, ha ez azzal járt, hogy csak hétvégén egy ebédre volt idejük rám. Konkrétan magamat neveltem, meg néha rám szólt, ha rosszat csinálok, a takarítónő. Aztán 5 éves koromban jött még csak a hidegzuhany a szüleim elváltak. Akkor még nem tudtam ennek az okát, de ma már világos, hogy egyikük sem volt az a tipikus házas ember. Mondhatnám úgy is, hogy amolyan nyitott kapcsolat volt, az övék. De a legfőbb gond nem ez volt, hanem hogy apám New Yorkba költözött, anyám pedig Párizsban maradt. New Yorkba kerültem apámhoz, amit azért nem igen értettem elsőre. A nevelő anyám tényleg egy hárpia volt, és akkor értettem meg mit érzett pontosan hamupipőke a mesében. De apámat ismervén ez a kapcsolat se volt hosszú, sőt az elején halálosan nagy szerelemből, pár hónap alatt a bulvársajtó legnagyobb botránya kerekedett. „Pénzel, mindent meglehet oldani.” ez volt az a mondat, amit sokszor hallottam apám szájából, ha a legnagyobb bizalmasával beszélgetett. Igazából bárhová is kerültem, se hogy se kaptam nagyobb figyelmet, így igazából, számomra a nagy változást az iskola jelentette. Persze nem volt hétköznapi suli, egy elit iskola volt, de itt volt lehetőségem először nem csak a sznob álbarátaimat nézegetni. Hamar kijártam a sulit, szín ötös tanuló voltam, és mire észbe kaptam már egyetemre jártam, vagy is járok. Várom, hogy valaki megváltoztassa unalmas és pénz teli hétköznapjaimat. Emily a barátnőm, ő sötét dolgokba hajt, így találkoztam már egy két furcsa emberrel, egy furcsa szórakozó helyen, furcsa látvánnyal… Talán a jövőben hanyagolnom kéne a vele való barátságot, de majd elválik, mikor kerülök bajba. Ennyit röpke életemről, éljünk a mának!